Eladó üdülő - Balatonmáriafürdő – TÖRÖLT

Modern luxusnyaraló pár lépésre a strandtól!

Luxuskivitel! Csendes, Balaton és strand közeli ingatlan. Gyakorlatilag vízparti, de nád veszi körül. A kerítés egyben védmű is magas vízállás esetén, így nincs víz alatt soha.

Ennek érdekében persze tettek is érte, hisz a területet is feltöltötték.
2012-ben teljesen felújították az épületet, minden új: burkolatok, külső szigetelés (15 cm), konyha, fürdő, nyílászárók, tető, teraszok, közművezetékek stb.

Teraszrendszer: U alakban öleli körbe a házat, a megemelt talajszintre aluvázat helyeztek ki, és arra lett ráépítve a burkolat. A homlokzati részen fagyálló kerámia, mely megegyezik a belső nappali burkolatával, míg a többi vízálló faborítás.

2 épület lett kialakítva: maga a nyaraló épülete, + egy nyárikonyhának használt épület, melynek oldalában egy zuhanyozó is helyet kapott.

A főépület 2 szintes, a földszinten nappali - konyha - étkező, fürdőszoba WC-vel, mosdóval, és a lépcső lett kiépítve, mely a tetőtérbe visz.
3 kertkapcsolatos teraszra is kijuthatunk, a K-i oldal fedett, az É-i oldal nyitott, míg a NY-i oldal elektromos szélérzékelővel ellátott napernyővel védett.
A födém megerősített hang és hőszigeteléssel ellátott, a mennyezet díszgerendákat kapott.
A tetőtérben 2 hálószoba lett kialakítva, az egyikhez franciaerkély is tartozik, motoros redőnnyel. Egy WC is helyet kapott ezen a szinten.
Minden borítás és nyílászáró egyedi a spalettákkal együtt, és tölgyfából készült az egész házban!!!

Méretek: földszint 41 nm, tetőtér 40 nm, teraszrendszer 72 nm, kisház 14 nm.

Elektromos fűtésrendszer lett kialakítva, fal és padló fűtéssel - hűtéssel, a fűtés elektromos kazánnal, a hűtés saját fúrt kútból automata keringetőrendszer segítségével.

Korszerű kamerás, mozgásérzékelős riasztórendszerrel rendelkezik az épület, a nappaliban a kandalló vagy a cserépkályha számára kémény van biztosítva.

Közművek: víz, csatorna, villany (földkábelben!), gáz, kábel tv, internet, vagyis teljes közmű rendelkezésre áll.

Automata locsolórendszer is ki van építve.

Szabadstrand pár lépésre van csupán, a "nagy hohóknak" igazi paradicsom!
Rendkívül csendes környék!
A kapun kilépve pár lépés után már a strandon sétálhatunk a Balcsi felé.

Szolgáltatásunk vevőink részére ingyenes.
Hétvégén is állunk kedves ügyfeleink rendelkezésére.

Amennyiben Ön is rendelkezik eladó ingatlannal, és szeretné, ha valóban kiemelt szakértelemmel foglalkozzanak vele, kérem hívjon! Komoly vásárlóerővel bíró külföldi ügyfélkörrel is rendelkezünk! Ne szalassza el a lehetőséget, ne érje be kevesebbel!

Irányár: 44.9 MFt

A környék leírása

Balatonmáriafürdő egyik hangulatos, csendes részén helyezkedik el ez a luxuselemekkel tarkított téliesített nyaraló.

További információ

TÖRÖLT INGATLAN
E43252
Hely:Balatonmáriafürdő
Típus:üdülő
Szobák:3
Épület:128 m2
Telek:316 m2
Állapot:újszerű
Jellemzők: 
azonnal költözhető, vízközeli, vízparti, kocsibeálló, légkondícionált, parkosított kert, csendes, világos, riasztó

Miért az élvit?

  • » Már több mint 4000 fényképes ingatlan
  • » 100%-osan ellenőrzött, friss ajánlatok
  • » Több mint 3000 ingatlant kereső vevő
  • » Havi 200.000 látogató keresi fel honlapunkat elvit.hu

Kiemelt ajánlataink



Az Élvit Ingatlanról



A legegyszerűbb megoldás ingatlan vásárlók és eladók számára.

Országos kínálat: Lakás | Ház | Telek | Nyaraló | Üzleti ingatlan | Ipari ingatlan | Luxus ingatlan | Budapest ingatlan | Budapest lakás | Települések