Eladó vendeglátó egység - Budakeszi – TÖRÖLT

Eladó 3-csillagos wellness panzió!

A fővárostól csupán pár percnyi távolságra!

A panzió Budakeszin található, rendkívül jó levegőjű helyen, nem véletlen, hogy több szanatórium is található a környéken, Budapest tüdejének is szokták nevezni.

Az épület három szintjén kapott helyet az 50 fős étterem a grillterasszal, a 40 fős konferencia terem, a 14 kétágyas szoba és a két apartman, valamint a wellness részleg nagyméretű belső medencével, jakuzzival és szaunával. De van még két külön bejáratú üzlethelyiség is ahol jelenleg szépségszalon működik, illetve egy kávézó is helyet kapott az épületben. Minden a vendégek zavartalan kikapcsolódását szolgálja, de nem csak az épületen belül, hanem a környéken is. A közeli parkerdőben sétálhatunk andalogva, vagy nagyobb túrákra is vállalkozhatunk, vagy kimehetünk a közeli vadasparkba közelről megfigyelni az állatokat. Aki aktívabban szeretne kikapcsolódni azt golfozási, mini golfozási lehetőség, teniszpálya várja, de a közeli magán repülőtéren akár ejtőernyős ugrásra is vállalkozhatnak a bátrabbak, ha már a sétarepülőzés unalmasnak tűnik.

Összességében nagyon jó befektetési lehetőség nyílik ebben az ingatlanban, ráadásul van rá finanszírozási lehetőség!

A finanszírozással illetve az ingatlannal kapcsolatos további információk tekintetében hívjon minket bizalommal.

Szolgáltatásunk vevőink részére ingyenes. Hétvégén is állunk kedves ügyfeleink rendelkezésére.

Irányár: 136.5 MFt + áfa

A környék leírása

A panzió Budakeszin található, csupán pár percnyi távolságra Budapesttől.

További információ

TÖRÖLT INGATLAN
E40866
Hely:Budakeszi
Típus:vendeglátó egység
Szobák:16
Épület:1300 m2
Telek:1248 m2
Állapot:átlagos
Jellemzők: 
azonnal költözhető, jó közlekedés, kocsibeálló, világos

Miért az élvit?

  • » Már több mint 4000 fényképes ingatlan
  • » 100%-osan ellenőrzött, friss ajánlatok
  • » Több mint 3000 ingatlant kereső vevő
  • » Havi 200.000 látogató keresi fel honlapunkat elvit.hu

Kiemelt ajánlataink



Az Élvit Ingatlanról



A legegyszerűbb megoldás ingatlan vásárlók és eladók számára.

Országos kínálat: Lakás | Ház | Telek | Nyaraló | Üzleti ingatlan | Ipari ingatlan | Luxus ingatlan | Budapest ingatlan | Budapest lakás | Települések