Eladó kastély, kúria - Barcs – TÖRÖLT

Grófi birtok 3 halastóval vadregényes környezetben

Grófi birtokot kínálok 2 épülettel, 2,1 ha bekerített területtel, 3 halastóval, melyek 1,5 km hosszan terülnek el, több mint 11 ha vízfelülettel! ALKALMI ÁRON ELADÓ!

Somogyban, Barcshoz közel eső területen, Horvátország határtól 6 km távolságra bújik meg ez a volt uradalmi birtok, gyönyörű vadregényes környezetben. Minden megtalálható rajta, ami szemnek, szájnak ingere: 1886-ban épült 4 szobás vadászház garázzsal, további lakássá alakítható melléképület, 2 db pince, romos istálló, és a gyönyörű természeti környezet, több évszázados fákkal, erdőrészekkel, szántókkal, legelőkkel, 3 különálló halastóval, melyek kígyóként tekerőznek több mint 3 km hosszan e szép tájon. A halastavak vízutánpótlását saját forrás, valamint a Rinya patak biztosítja. A birtokon halastavakkal körülölelt félsziget is található, mely beépíthető! Tudni kell, hogy a környék hemzseg a jobbnál jobb termálvízzel rendelkező strandoktól, ilyen a csokonyavisontai, - mely talán az ország legjobb gyógyvízével rendelkezik -, a barcsi mely nagyon szép, és Wellness szolgáltatásokkal is rendelkezik egész évben, de közel van a nagyatádi, babócsai és a szuloki termál is. Nem mellesleg a területen is található termál víz, kiaknázása lehetséges! "Somogyország" ezen része hemzseg a vadtól, így remek vadászási lehetőség adott, a saját horgásztavak pedig kínálják a lehetőséget a horgászásra. Víz, villany van, fűtés: nagyméretű cserépkályhával történik. Sokszor megállapítottam már, hogy Magyarország számtalan gyönyörű természeti hellyel rendelkezik, ez a birtok pedig ilyen, méghozzá a javából! Jöjjön, éljen e rendkívüli lehetőséggel!

Irodánk címe: Siófok-Sóstó, Álmos u. 8.
Szolgáltatásunk vevőink részére ingyenes.
Hétvégén is állunk kedves ügyfeleink rendelkezésére.

Irányár: 59.9 MFt

A környék leírása

Barcshoz, és Horvátországhoz közel található ez a régi uradalmi birtok, a lakott településtől mindössze 1 km távolságra.

További információ

TÖRÖLT INGATLAN
E29963
Hely:Barcs
Típus:kastély, kúria
Szobák:4
Épület:230 m2
Telek:250020 m2
Állapot:átlagos
Jellemzők: 
azonnal költözhető, alacsony rezsi, kandalló, csendes, világos

Miért az élvit?

  • » Már több mint 4000 fényképes ingatlan
  • » 100%-osan ellenőrzött, friss ajánlatok
  • » Több mint 3000 ingatlant kereső vevő
  • » Havi 200.000 látogató keresi fel honlapunkat elvit.hu

Kiemelt ajánlataink



Az Élvit Ingatlanról



A legegyszerűbb megoldás ingatlan vásárlók és eladók számára.

Országos kínálat: Lakás | Ház | Telek | Nyaraló | Üzleti ingatlan | Ipari ingatlan | Luxus ingatlan | Budapest ingatlan | Budapest lakás | Települések