Eladó üdülő - Balatonföldvár – TÖRÖLT

1,5 szobás nyaraló ínycsiklandó áron!

6-os társasnyaraló 1.emeletén bújik meg ez a déli fekvésű, SZÉPEN FELÚJÍTOTT erkélyes lakás, GYÖNYÖRŰ parkban, közel a Balcsihoz és a strandhoz. ELKÉPESZTŐ ÁRON KÍNÁLJÁK!!!

A hasonló ingatlanok kivétel nélkül több mint 5 millióval kerülnek többe!!! Hogy nem a levegőbe beszélek, kérem győződjön meg róla!
Az árán kívül még az elhelyezkedése is nagyon vonzó: a Balaton légvonalban 100méter, míg Balatonföldvár közkedvelt keleti nagy szabadstrandja, (melyet ráadásul nemrég korszerűsítettek, fejlesztettek), is csak 450 méterre található. Az sem utolsó dolog, hogy tényleg nagyon szép, körbekerített park veszi körül az épületet, melyben a gyerekek biztonságban játszhatnak! Itt van hely az autók parkírozására is, szintén biztonságos körülmények között.

Az első emeleten elhelyezkedő lakásba egy kulccsal zárható lépcsőházon keresztül lehet bejutni. Ez is ritka!
A lakásba belépve az előszobába érünk, ahol a konyha is helyet kapott. További helyiségek: fürdőszoba káddal, mosdóval, WC-vel, egy pici hálószoba, valamint egy nagyobb szoba, mely a nappali szerepét is betölti. Ehhez a szobához egy erkély is tartozik.

A lakásban az elmúlt évben kisebb felújítás történt, mely során a vízművezetékeket újra cserélték, és a fürdőszoba is teljesen megújult!

Közművek: saját mérőórák, víz, villany, csatorna, a főzést palackos gázzal oldották meg, de elektromosan is megoldható.

Közös költség nincs!

Azon családoknak ajánlom, akik nem a luxusra vágynak, hanem egy igen rendben lévő, nem túl nagy balatoni nyaralóra, mely kellemes nyaralást biztosít számukra, hisz erre minden adottsága megvan az ingatlannak.
ÉS NEM KERÜL EGY VAGYONBA!!!

Irodánk címe: Siófok-Sóstó, Álmos u. 8.
Szolgáltatásunk vevőink részére ingyenes.
Hétvégén is állunk kedves ügyfeleink rendelkezésére.

Irányár: 7.2 MFt

A környék leírása

Balatonföldvár egyik Balaton közeli utcájában található az ingatlan, 450 méterre a méltán népszerű Keleti szabadstrandtól.

További információ

TÖRÖLT INGATLAN
E29234
Hely:Balatonföldvár
Típus:üdülő
Emelet:1.
Szobák:1+1 fél
Épület:29 m2
Telek:720 m2
Állapot:felújított
Jellemzők: 
azonnal költözhető, alacsony rezsi, jó elrendezésű, jó közlekedés, vízközeli, erkélyes, kocsibeálló, parkosított kert, csendes, világos

Miért az élvit?

  • » Már több mint 4000 fényképes ingatlan
  • » 100%-osan ellenőrzött, friss ajánlatok
  • » Több mint 3000 ingatlant kereső vevő
  • » Havi 200.000 látogató keresi fel honlapunkat elvit.hu

Kiemelt ajánlataink



Az Élvit Ingatlanról



A legegyszerűbb megoldás ingatlan vásárlók és eladók számára.

Országos kínálat: Lakás | Ház | Telek | Nyaraló | Üzleti ingatlan | Ipari ingatlan | Luxus ingatlan | Budapest ingatlan | Budapest lakás | Települések